2014. február 28., péntek

Téli kedvencek

Végre-végre elérkezett a tél vége! Legalábbis ami a naptárt illeti :) De ez tény, és a mai hihetetlen napsütés arra ösztönzött, hogy összeválogassam nektek a téli kedvenceimet. Lista következik!


Azt elöljáróban muszáj megjegyeznem, hogy nagyon kevés darab került be a kedvenceim közé. Ez attól van, hogy én magam sem használok túl sok dolgot (bár ezt biztos van aki máshogy gondolja), valamint attól is, hogy általában ha valamit használok, akkor az minden évszakban megállja a helyét. Ezt a pár terméket mégis ki kell emelnem külön, mert annyira téliesek, vagy pusztán mert csak ekkor tudom őket kihasználni.




























♥ Balea krémes-olajos bőrradíros tusfürdő alma és fahéj illattal
Lányok, itt rögtön áradoznom kell. Egyszerűen a rajongója lettem ennek a terméknek! Teljesen véletlenül vettem meg jóval karácsony után. A boltban kifejezetten radíros tusfürdőt kerestem, és ez az egy volt. Megszagoltam, és abban a percben szerelembe estem. Én nem tudom hogy mi okozza ezt, mert alapvetően nem szeretem a fahéj illatát, de ez egy annyira nagyszerű kombináció, hogy még nálam is betalált. De nagyon. NAGYON.
Szóval az illata mennyei, tényleg nagyon nagyon téli. Mint tusfürdő, jól teljesít. És ami fontosabb, hogy bőrradírként is szuperül viselkedik. Az állaga nagyon könnyed, és tele van apró szemcsékkel, amikkel nagyon kíméletesen radíroz. Ebből kifolyólag nyugodtan lehet naponta használni. (Én azért ennél ritkábban használom, mert félek hogy túl hamar elfogy... Tudom, ez beteges.) És végül ami nagyon pozitív benne az az ára. 400 Ft körül mozog a DM-ben. Viszont, ahogy azt a csomagoláson is láthatjátok, limitált, és nem tudom mikor vonják ki a boltokból. Tegnap még volt, ez biztos, mert akkor szereztem be az utánpótlást ^^ Szóval akit érdekel, az fusson a DM-be, tényleg csak ajánlani tudom :)

♥ Yves Rocher málnás csokis tusfürdő
Ez a legkedvesebb illatú téli tusfürdőm. Még nem fogyasztottam belőle sokat, mert leginkább karácsony táján használtam rendszeresen. (Féltem hogy elfogy. [kezdem azt hinni, hogy nem vagyok normális :D]) Ez is limitált, és már nem is lehet kapni sajnos :( Nagyon jól sikerült szerintem az YR karácsonyi kollekciója. Anya több narancsos terméket is kapott karácsonyra, én pedig ezt a málnásat, és engem mind meggyőzött. Elég édes benne a málna illata, és ehhez még a csoki is hozzájön. Szóval aki nem szereti ezt a két illatot, az ezt sem szeretné, aki viszont málna és csoki rajongó, az ennek is könnyen a rajongója lehet. Egyébként a termék maga nagyon könnyed, kicsi is elég belőle és jól habzik. 

♥ The Body Shop papajás testvaj
Ez a testvaj nem az illata miatt került be a téli kedvencek közé, ezt gondolom sejtettétek. Mégis ide kell sorolnom, mert egyrészt télen vettem, másrészt pedig mert testvaj. Életem első TBS testvaja ez, és instant szerelem. Szerencsére 30%-al olcsóbban kerültem hozzá (egyébként még mindig akciós, mert tavaly nyári termék). Ami rögtön megfogott, az az illata. Imádom a gyümölcsös illatú bármiket. Valamint gondoltam, a testvajakat is ki kell próbálni egyszer. Ez lett a megfelelő alany.  És akkor hogy miért is téli kedvenc? Télen nagyon száraz szokott lenni a lábam, és a karom is több helyen, meg a lábfejem. Ezen nem segít sokat a pesti víz sem, sőt, csak tovább szárít. Valamint a lakásunkban nagyon meleg van, és kicsi a páratartalom. Nem is kell tehát tovább magyaráznom azt hiszem. Erre a problémára kerestem egy jól hidratáló, nehezebb krémet. És ez a testvaj. Tökéletes. Lassan szívódik be, amit én külön szeretek. (Erre is igaz az az apró trükk, hogy ha rögtön zuhanyzás után kenitek be a lábatokat/karotokat, amikor még kicsit nyirkos a bőrötök, akkor hamarabb beszívja.) De nekem a normális sebesség is tökéletes. Rituálévá vált mostanra, hogy ezt szinte minden este használom. Nagyon jól hidratálja a téli száraz bőrömet. Csillagos ötös :) És ehhez csak plusz pontként jár hozzá a mesés illata. Amivel ugyan téli hangulatba nem hoz (sokkal inkább nyáriba), de ezt megbocsátom neki :)


























♥ The Body Shop cranberry joy testvaj és tusfürdő
A lista utolsó két résztvevőjét láthatjátok a képen. Azért szerepelnek egy képen, mert ugyanolyan az illatuk, és mert egyben is vettem őket, szintén karácsony után. (Még most is akciósak, 1-et fizet 2-őt kap akcióban szerepelnek a többi karácsonyi limitált kiadással együtt. A boltokban még vannak, legalábbis pár napja még bőven voltak. Úgyhogy akit érdekel, az szaladjon!)
Kezdjük a tusfürdővel. Ez sajnos csak egy kis kiszerelés, mert nagyobb már nem volt. Viszont ezt a kicsit is imádtam. Nagyon nagyon finom vörösáfonya illata van! Pont megfelelően édes. Az állaga szuper, a hidratáló hatása is jó. Jó kis TBS tusfürdő ez is :) Egyetlen egy rossz tulajdonsága van, mégpedig az, hogy kicsi. És el fog fogyni. Hüphüp.
Ami viszont kárpótol, és az áfonya illatot is itt hagyja nekem, az a testvaj. Ami egyrészt az illata miatt került a listára, másrészt pedig a hidratáló hatása miatt. Biztos csodálkoztok ugyanis, hogy miért nincs kézkrém a téli kedvencek között. Na én ezt használom annak. Ez azért működhet, mert a kezem télen nagyon száraz tud lenni, valamint azért is, mert ennek a testvajnak némiképp könnyebb a formulája, és ezért könnyebben be is szívódik. És mivel kis kiszerelés, ezért könnyű, és jól elfér a táskámban. Tehát nekem kézkrém. Meggyőztem magam :D

Ezek voltak tehát az én téli kedvenceim. Egytől egyig nagyon beváltak, biztos hogy mindet újravenném, ha nem lenne a 90%-uk limitált :) Még itt sincs a tavasz, pláne nem a következő tél, de én már most a karácsonyi kollekciókon gondolkodom ^^ Igen, megvan az én bajom is.

Nektek mi volt az idei télen a kedvencetek? Van jól bevált téli terméketek?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése