2014. február 23., vasárnap

Yves Rocher hámlasztó testradír

Mára egy igazi kincset hoztam. Nagyon vártam már hogy írhassak róla, és megmutathassam nektek is hogy milyen nagyszerű termékre bukkantam még karácsony előtt. 
A dolog úgy esett, hogy anyukám nekem adta az YR törzsvásárlói kártyáját (nekem akkor még nem volt, azóta ezt a hibát már orvosoltam :D) mert a törzsvásárlóknak járó karácsonyi ajándék egy-egy gyertyatartó volt akkor. Nekem annyi volt a feladatom, hogy elköltsek annyi pénzt ott, hogy megkapjam az ajándékokat. Ehhez még a pénzt is megkaptam, szóval minden adott volt egy jó kis vásárláshoz. A bolt persze tele volt millió érdekes dologgal. Úgy terveztem, hogy inkább sok kisebb terméket vásárolok, mert akkor több dolgot is kipróbálhatok. Így jutott hozzám egy tusfürdő, és három testápoló. (ezekről majd külön-külön írok is) Na és ekkor jött a csavar. Ugyanis amikor fizetni szerettem volna, az eladó hölgy nagyon kedvesen mondta, hogy mivel teljesítettem a törzsvásárlói program harmadik szintjét, választhatok magamnak bármit 5300 Ft értékben. Gondoltam magamban, hogy ez jó kis csapda, hogy többet költsön az ember lánya, és rákérdeztem, hogy ha választok valamit, akkor azt nem kell kifizetnem? Mondta hogy 5300-ig nem, ha drágábbat választok, akkor a különbözetet ki kell (érthető módon egyébként.) Kértem hogy segítsen választani - annyira zavarba jöttem ettől a hirtelen jött lehetőségtől persze, hogy nem bírtam egyedül semmit kitalálni - és ő rögtön ezt a bőrradírt ajánlotta. Magamtól soha nem vettem volna meg egészen egyszerűen az ára miatt, de így nagyon felcsillant a szemem. Épp szükségem is volt egy bőrradírra, szóval gondoltam, ezt az akciót nekem találták ki! Gazdagabb lettem tehát egy Tradition de Hammam keleti bársonyos bőrradírral. (az akciót kihasználva mindössze 200 Ft-ért. Ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni :D)


Íme ő. A doboza nekem nagyon tetszik. Egy gond van vele, hogy sérülékeny. Persze normális esetben ez sem lenne gond, de egyszer pakolgatás közben sikerült egyszerre túl sok dolgot a kezemben tartanom, és ez kiesett, le a földre, és a teteje picit behorpadt. Ennyit a csomagolásról.

És jöjjön a lényeg, ami belül van :) Mint látjátok ez egy barnás színű krém, nagyobb sötétbarna és kisebb világosbarna darabkákkal. Az állaga zselé szerű, és nagyon nagyon könnyed. Ha egy kicsit megmozdítom a tartót, akkor rögtön mozdul a radír is. Ennek számomra annyi a pozitívuma, hogy könnyű felvinni a bőrömre és eloszlatni rajta. Ami negatívum ezzel kapcsolatban az az, hogy szállításnál mindig félek hogy felragad az egész a tetőre, vagy hogy kiborul, ilyesmi. De erre van egy egyszerű megoldás: nem utaztatom :) Az illata nagyon kellemes, nem is tudom nagyon hasonlítani semmihez. Ha tudjátok, szagoljátok meg a boltban!



Én heti egyszer szoktam használni, mivel elég erősen radíroz. (Ebből kifolyólag például arcra én semmiképp sem ajánlom!) A nagyobb szemcsék miatt lehet ez az erősség, mindenesetre én nagyon szeretem. Nem karcol, és egyáltalán nem kellemetlen. A legjobb szó rá az, hogy alapos. Miután végeztem a radírozással, nagyon frissnek érzem a bőröm. És a legjobb, hogy hihetetlenül puhává teszi. De komolyan, utána mindig csak ámulok és bámulok, hogy hogyan lehet ennyire puha. Ezért általában nem használok utána testápolót sem, mert nem akarom terhelni vele a bőröm. Szeretem, hogy a radírozás után igazán élőnek érzem a bőröm, és érzem hogy lélegzik :) Nem tudom ezt jobban leírni, aki próbált már jó testradírt, az biztosan tudja hogy miről beszélek. 

ezen a képen tökéletesen látszanak a nagyobb és a kisebb szemcsék
Ami még fontos, hogy karácsony óta használom (tehát kb két hónapja) és ez idő alatt a fele fogyott el mindössze. Mondjuk igaz, hogy én ha használom, akkor az egész testemre használom, szóval nem vagyok vele túl "takarékos". Mindenesetre így is nagyon megéri, mert ez a 200ml így elég lehet 4-5 hónapig.

Szóval én tényleg csak ajánlani tudom! Aki egy jó radírt szeretne, ami biztosan erősen radíroz, az ne habozzon :) Viszont ami visszatart az az ára... Akció keretében szerintem nagyon megéri, de egyébként nem. (sajnos) Szóval ha épp van hozzá akció, akkor biztosan újra fogom venni! Nem utolsó sorban azért is, mert a használata közben igazi keleti hangulatba lehet kerülni, ami szintén nem elhanyagolható szempont :)

Ti milyen bőrradírt használtok? Próbáltatok már Yves Rocher radírokat esetleg?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése