2014. március 3., hétfő

TAG - tavasz ♥




Eljött hát végre a tavasz! ♥ Én már nagyon vártam, és habár még nincs az a kifejezetten tavaszi hangulat, gondoltam mégis itt az ideje, hogy kitöltsem ezt a tavaszi kérdéssort. 
A kérdésekre válaszolgatva egyébként elgondolkoztam azon, hogy vajon melyik is a kedvenc évszakom, és állítom, hogy nem tudom eldönteni. Egyszerűen nem megy. Mindegyikben annyi szépség van, és mindegyiket nagyon szeretem egy csomó dolog miatt. Szóval a tavasszal is ez a helyzet. Persze most, hogy kezdődik éppen, azt érzem hogy ez a kedvencem az összes közül :) Tessék, befolyásolható vagyok.
Na de kezdjük is!



Mi a kedvenc tavaszi körömlakkod?

 
Azt hiszem a képekről már kiderült, és talán egyébként sem volt nagy titok. Mindenre vágyom, ami pasztell. Kivéve egyben: a korallos színek jöhetnek erősebben is. De pasztellben is, nyugodtan :) Amire viszont még mindig húzom a számat, az a sárga és a zöld. Valahogy ez a két szín nagyon nem érdekel. Pedig hát tipikusan tavasziak. Na nem baj, helyettük jöhet a rózsaszín minden mennyiségben :)

Mutasd meg a kedvenc tavaszi ruhádat!

Ha tavasz, akkor egyértelműen szoknya. Ha pedig szoknya, akkor egyértelműen virágos. Vagy pöttyös. Najó, jobban belegondolva mindegy, a lényeg, hogy szoknya legyen és mintás :) Azért nem fényképet mutatok, mert több ilyenem is van, és mindet nagyon szeretem. Egyiket sem tudnám kiemelni.

 Mi a kedvence tavaszi virágod?






Ez is nagyon nehéz kérdés. Nagyon nehéz... Mégis sikerült kitalálnom valamit. Két virágot szeretek különösen is. Az egyik a tulipán, és az ahhoz hasonlók. Ennél sajnos nem tudok közelebbi fajleírást adni :D A másik kedvencem a gyümölcsfák virágai. Meg gondolom ezek nem csak gyümölcsfák, hanem mindenféle fán nyíló virágok. Na azokat imádom.

Kedvenc tavaszi sálad/kiegészítőd?

Erről egyszer ígérem hogy rakok fel képet, de most nem tudom lefotózni. Mindenesetre a kedvencem egy piros körsál, rajta apró fehér virágokkal. Magyarázzam még hogy miért szeretem? :)

Kedvenc tavaszi gyertyád?

Érdekes, de gyertyákban és illóolajokban (igen, ezeket is ide sorolom) én egész évben ugyanazokat szeretem. Jó, ez túlzás, mert a karácsony mindig kivétel. Akkor imádom az almát és a narancsot és a mézeskalács illatot. De tavasszal különösen is a levendulát szeretem, és a harangvirágot. Meg a fenyőt. Meg a mindenféle gyümölcsöket. Szóval ezeket :)

Kedvenc parfümöd idén tavasszal?



Nem csak idén tavasszal, hanem állandóan a kedvenc illatom az Yves Rocher Eau de Cologne zöld tea illatú parfümje. Nem is nagyon tudok róla mit írni, egyszerűen rögtön szerelembe estem amikor megszagoltam. Anyától kaptam is egy üveggel nemrég, szóval végre használhatom is :) Ja és azért is nagyon jó, mert annyira friss illata van a zöld tea miatt, hogy az valami bámulatos. Én nem tudom hogy csinálják, de megvettek. Szeretem ezeket a friss illatokat. Tényleg nem tudom más szóval jellemezni.

Milyen a tavasz ott, ahol élsz?

Budapesten a tavasz zajos, és meleg. De nagyon szeretem itt a város közepében is felfedezni a szépet, a rügyező fákat, és az egyre több futkorászó kisgyereket. 
Vidéken pedig, a Balaton partján a tavasz csöndes, olyan mint egy kis csörgedező patak. Sok sok langyos esővel, és napsütéssel. Kiskacsákkal, szép zöld fűvel, és rengeteg rengeteg nyíló virággal. Idilli :)

Mi a kedvenced a tavasszal kapcsolatban, mit szeretsz benne leginkább?

Leginkább azt szeretem, amit jelképez. Az újjászületést, az újraindulást. Ez engem mindig nagyon nagy erővel tölt fel.

Tervek a tavaszi szünetre, vagy nyaralásra vonatkozóan? 

Az idei tavaszi szünetben az izgalom a tetőfokára hág, mivel Húsvét után egy héttel le kell adnom a szakdolgozatomat. Szóval a tervem leginkább a könyvtárban ücsörgés, és a bősz gépelés. Elkeserítő, de így jött ki a lépés. De utána majd milyen jó lesz!

Ti szeretitek a tavaszt? Mi a kedvencetek benne?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése