2014. május 16., péntek

NOTD tavaszi pöttyök

Bizonyára mindenki tudja, hogy az elmúlt héten elég rossz idő volt. Ehhez még hozzájött az is, hogy ma volt egy elég nehéz ZH-m, amire sokat kellett tanulnom. Szóval ez a kettő együtt nem derített éppen jókedvre. Ezért azt találtam ki, hogy hozok egy kis tavaszt a körmeimre :) Ez az első nail art a blogon, és biztosan nem az utolsó. Nagyon élvezem most, hogy pontozhatok, festegethetek, ragasztgathatok a körmeimre. A felhasznált lakkok pedig:

Moyra Pastel shades 607; Barry M Papaya; Catrice Meet Me At Coral Island; Rimmel How do you lilac it?




























Amit tudtam, az az, hogy a Barry M lakkot mindenképp akarom használni, mert annyira imádom :) A többit próbáltam úgy összeválogatni, hogy harmonizáljanak egymással. Azt hiszem ez sikerült, és egész kis aranyos dolgot tudtam alkotni.



milyen furcsa alakú a körmöm itt :S



























És akkor egy kicsit külön a lakkokról.

A Moyra lakktól eléggé féltem, mert a pasztell vonalról nem olvastam túl sok jót. Mindenesetre ez a cuki rózsaszín annyira megtetszett, hogy gondoltam bármi is lesz, én ezt megveszem. És jól tettem. Működik, gyorsan szárad, és nagyon szépen fed! (A képeken is egy rétegben láthatjátok :))

A Barry M lakkot csak dicsérni tudom. Nagy Gelly Hi Shine hívő lettem mostanában (ha szabad így fogalmazni...). Egyszerűen annyira jók ezek a lakkok! Már három darab meg is van belőlük, és a negyedik is utazik felém :) Határozott szándékom begyűjteni az összes nekem tetsző színt. Könnyű kezelni az ecsetét, szépen terül, és nagyon jól fed. I-M-Á-D-O-M. Ennyi.

A Catrice korall lakkja már régóta megvan, azt hiszem ez volt az első olyan lakkom, amit még a neten láttam meg, és tudtam hogy kelleni fog. Nagyon szeretem, főleg a nyáron használom sokat. Szokásos Catrice minőség. 

A Rimmel lakk is elég régóta megvan már, de ezt kevesebbet használtam. (Ismeritek a viszonyomat a lila lakkokkal.) De valahogy most úgy éreztem, hogy ez kell nekem, és nagyon megtetszett. Mennyire cuki szín már, nem? :) Igazi tavaszi, szeretni való. Úgyhogy szándékomban áll többször kenegetni :) Valamint hát a Rimmel lakkok minőségére sincs panasz, szóval ez meg plusz jó benne.

A fekete és a fehér lakkról nem írok külön sokat. Fehérnek már régóta a Lovely fehérjét használom, a fekete pedig Miss Sporty. Viszont annak örülök, hogy a fehér lakkomon már látszik hogy használom, legalább a negyede elfogyott már :)

Hogy tetszik nektek ez a manikűr? Szeretitek az ilyen egyszerű de nagyszerű megoldásokat?

4 megjegyzés:

  1. OK, ezennel hivatalosan bejelentem, hogy ez az eddigi kedvenc manim Tőled. Nagyon szép lett *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Igyekszem majd sok ilyet gyártani ^^

      Törlés
  2. Nagyon játékos kis manikűr lett. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húúúú, ez de régi. :D :D Újra kéne alkotni mostanában. ;)

      Törlés