2015. január 27., kedd

Nail Stamping Challenge - Blue & Green


































Elérkezett a nyomdás kihívás következő fordulója. Most a kék és a zöld színek voltak az irányadók. Sokat gondolkoztam, hogy hogyan is tehetném egybe ezt a két színt... Nekem valahogy a kék és a zöld üti egymást együtt. Külön mindkettőt nagyon szeretem, de igazi kihívás számomra ez a két szín együtt. Éppen ezért végül egy köztes utat választottam. Szerintem már többen sejtitek, hogy miről is lehet szó. ;) Igen, a teal-ről. :) Ami egyszerre kék és zöld! Szóval én most teal lakkal nyomdáztam. :)

Persze ki kellett választani a tökéletes nyomdalakkot. Ugyanis a tervemhez olyan lakk kellett, ami felfestve és nyomdázva is ugyanolyan színű. A krém finisű lakkok nyomdázva halványodnak sokat. Ezért valami egyéb finist kellett keresnem. Aztán ahogy körülnéztem a lakkok között megláttam a Moyra egyik Suede Effect lakkját (az 504-est), ami egy szép teal lakk. Ezzel meg is oldódott a problémám. :)



























Először befestettem a körmeimet egy réteg fehér Golden Rose (76) lakkal. Miután megszáradt, ragasztottam a körmeimre keresztbe celluxot, és a nem leragasztott részt befestettem a Moyra lakka. Ez a lakk nagyon-nagyon gyorsan szárad, úgyhogy nem is kellett várnom. Rögtön nyomdázhattam az egész körmömre (a lemez a MoYou Sailor 04), mivel a minta csak a fehéren maradt részen látszik. :) Annyira egyszerű, de nekem borzasztóan tetszik. Talán nem baj, ha most jól megdicsérem magam, mert azt hiszem ez egy igazán jól sikerült kombináció lett! :)


























Megint készült pár fotó a jobb kezemről is, ahova pont a másik oldalra került a nyomdaminta. :)



























Hogy tetszik Nektek? Szeretitek a teal színt?


45 megjegyzés:

  1. Olyan jó ötleteid vannak! Maradok hűséges rajongód most és mindörökké. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett, ugyanazt a mintát választottuk! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Julcsi :) És igen, ugyanazt, mert ez egy jó minta ;)

      Törlés
  3. hát ez nagyon szuper lett, tetszik nagyon :)

    VálaszTörlés
  4. Kreatív és elegáns! :) Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép manikűr lett, igazán látványos :)

    VálaszTörlés
  6. Válaszok
    1. Túl kedves vagy Zsuzsi... De köszönöm nagyon! :)

      Törlés
  7. Tényleg meseszépre sikerült! :) Mondjuk nekem meggyőződésem volt, hogy úgy csináltad, hogy teal-re festetted az egész körmöd, majd úgy nyomdáztál, hogy a fele le volt ragasztva. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :* Úgy is lehetett volna egyébként, teljesen igazad van. Na de ami késik ;)

      Törlés
  8. Ez valami fantasztikus lett! :)

    VálaszTörlés
  9. Te mindig olyan szépeket alkotsz... *_* Egyébként én is azt hittem először, mint Edina, hogy a fehérrel nyomdáztál a Moyrára. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöööm! :) Na de hát úgy nem jött volna így ki a minta :D

      Törlés
  10. Hú, nagyon trükkös ez a mani, örülök, hogy van leírás is hozzá. Nem hittem a szememnek, hogy ez az szép szín egy Moyra, gyönyörű lett a mani!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ügye, hogy milyen meglepően szép ez a lakk?? Én is alig hiszem el :)

      Törlés
  11. Na, mostanában minden posztod alá azt írom, hogy kedvenc, de köszönöm, hogy ez is benne van a TOP10-ben. :) Annyira gyönyörűséges ez a manikűr, és ez a lemez is csodás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Kedves vagy! Én már képtelen lennék TOP 10-et választani :'D

      Törlés
  12. Ötletes nagyon :)
    De valami nagyon nem tetszik. Egyre több Moyra kollekció felvásárlásán gondolkozom miattad. :"D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flóra :D :D :D Megértem, hidd el... És még hátravan az egész Suede kollekció bemutatása ;)

      Törlés
  13. Gyönyörű lett , imádom :3 :)

    VálaszTörlés
  14. Gyönyörűszép lett ez a manikűr! :)
    A képek alapján nekem is más elképzelésem volt a megvalósításról, de ahogy olvasom a kommenteket, nem vagyok ezzel egyedül :)
    Nagyon szép, ízléses manikűröket készítesz, szívesen jövök hozzád inspirálódni! :)
    (no meg bővíteni a bevásárlólistám, mert persze ez a Moyra is kell :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!! :) Jó érzés inspirálni másokat :) És hát megértem hogy kell ez a Moyra, mert valóban csodaszép :)

      Törlés
  15. Gyönyörű szép lett! És újabb Moyra a kívánságlistámon. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) A kívánságlistán pedig már meg sem lepődöm ;)

      Törlés
  16. Nagyon szép lett! (-: Ha nem írod, esküszöm azt hiszem, hogy fehérrel van nyomdázva a kékre. :D

    VálaszTörlés
  17. Very pretty, simple yet elegant :)

    VálaszTörlés