2015. szeptember 18., péntek

Játék az Ultra Holo lakkokkal




























A blogon most már az összes ILNP Ultra Holo lakkomról írtam, szóval gondoltam, következhet velük a játék. Mikor legutóbb a Walking Home volt rajtam, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy mi lenne, ha egy fekete alapra felkenném nagyon vékony rétegben. A gondolat nem hagyott nyugodni, ki kellett próbálnom. ;)
























És ez lett a végeredmény. :) A mutató ujjamon van a Walking Home, a két középső ujjamon a Honor Roll és a kisujjamon pedig a Float On. A lényeg mind a három lakk esetében ugyanaz volt: egy fekete alapra (ez itt a Golden Rose feketéje két rétegben) felkentem egy vékony réteg ultra holo lakkot. Ennyi. :) 

Először kicsit furcsa volt az összhatás, de aztán ahogy telt az idő, úgy zúgtam bele szépen lassan az összes körmömbe. *_*

A fényképezőgépem nem a legmenőbb, és én magam sem vagyok valami nagy hozzáértő, de próbáltam lefényképezni azt, amit látok. Szóval készítettem egy pár közelit az összes körmömről külön. És igen, a legtöbbször valamiért a körömágyamra fókuszált a gép, pedig higgyétek el, próbálkoztam vagy ezerszer, hogy gondolja meg magát. Mindenesetre a színek és a csillogás akkor is látszik, csak nem a köröm végén, hanem az alján. :)

Walking Home


A képeken a szivárványt szépen lehet látni, és azt is, ahogy alatta lilás az összhatás. Lila galaxis! <3

Honor Roll




Bevallom, nekem ez lett a kedvencem... *_* Annyira szép mély lesz a sötétkék, hogy szinte csak a holo pelyhek és csillámok látszanak. Gyönyörűen szivárványozott is, én pedig elvesztem. :)

Float On

A Float On elég furcsán nézett ki. Nem mondom, hogy nem volt szép, mert azért ez is váó, de valahogy talán túl világos volt ez a szín erre a játékra. Mindenesetre ki kellett próbálni. :)

Ezentúl, ha galaxist szeretnék a körmeimre, már megvan a legjobb alap! :)

Hogy tetszik ez az ötlet?
A három közül így melyik a kedvencetek? :)

4 megjegyzés:

  1. Nekem pont a Float on tetszik legjobban! Galaxisos körömhöz ezek szuperek és önmagukban is szépek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De furcsa, azt hittem az nem fog tetszeni senkinek. :) De így tök jó! Igen, magukban is jók, de galaxishoz is. Ki is kéne próbálnom... :)

      Törlés
  2. Érdekes, nekem is a Float On a kedvenc! (-: Nagyon jó ötlet, mivel nekem a walking Home van meg ezek közül azt hiszem ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek szerint csak nekem nehéz szépnek látnom így. :D És kipróbáltad már azóta? ^^

      Törlés